Az utóbbi időben igen jó merítést sikerült
összehoznom könyvvásárlásaim során. Ezzel a regénnyel is sikerült
belenyúlnom a tutiba – rég volt már ennyire jó szériám!
Továbbra sem tartom magam sci-fi rajongónak, de azt hiszem, kezdek
szépen lassan megtörni ebben a hitemben, mert ez a zsáner remek eszköz,
ha ügyesen használják.
Az idő gyermekei egy olvasmányosan és okosan megírt történet
az emberről, márpedig engem legjobban az ember érdekel. Nagyon
szeretném megérteni a magam menthetetlenül idealista módján, s ebben a
próbálkozásban (és beállítottságban) Tchaikovsky kiváló partnernek
bizonyul. A sztori és a szerkezet nem újszerű, de ezt az ismerős vázat
tartalmas és izgalmas rétegekkel építi tovább. Két fő szálon fut a
cselekmény, melyek között egy harmadik is jelen van búvópatakként, hol
az egyik, hol a másik szálhoz szegődve, hogy végül mindhárom összeérjen
és egybefonódjon. A lakhatatlan Földről menekülő, új otthont kereső
emberek és a gyorsan fejlődő pókcivilizáció (ami épp az emberek egy
szabotált kísérletének félresikerült gyümölcse) története egyszerre
párhuzama és ellentéte egymásnak. A szöveg egyik fix pontja a
klasszicista tudós, Holsten, aki többnyire csak szemlélője az
eseményeknek, a másik pedig Kern doktor, aki már a terraformálás
kezdeteitől jelen van, és igyekszik alakítani is a dolgok menetét, majd testi valója pusztulása után is megőrződik a lenyomata.
A pókok világában nincs ilyen egyszemélyes fix pont, ám ők genetikusan
hordozzák magukban az őseik tapasztalatát, így minden Portia magában
őrzi az összes őt megelőző Portiát. A két faj közti kapcsolat visszatérő
mondatok és motívumok segítségével is megjelenik a történet folyamán
(pl. a tudás fejlődését az emberek fejezetében törpék vállán
egyensúlyozáshoz hasonlítják, míg a pókok ugyanezt a hasonlatot
óriásokkal használják, így teljesen átértékelődik a kép), így tart
tükröt a szerző az embernek, hiszen a pókok evolúciójában saját
kultúránk fejlődésének állomásaira és konfliktusaira ismerhetünk (megjelenik például a közösségek kialakulása, a társadalom külső konfliktusai a hangyákkal vívott háború, és belső konfliktusai a nemi egyenjogúság vagy a vallás kérdéseiben), s
reakcióik is rímelnek az emberi reakciókra, persze figyelembe véve
bizonyos faji sajátosságokat. Az ember ennek fényében egy ellentmondásos
entitás, melynek nagy szüksége van az önismeretre.
