Járatlan utakon

A minap megkérdezte tőlem valaki, szeretem-e a fantasyt (érdekes, mindenkinek ez jut eszébe rólam), de ekkor még nem is sejtette, milyen ajtót nyitott ki ezzel az egyszerűnek tűnő kérdéssel. Ha rövidre akarom zárni, azt szoktam mondani, persze. Ha viszont beszédes kedvemben vagyok, hozzáteszem, hogy az olyan fantasyt szeretem, ami kicsit más. 

Most három olyan könyvről gyűjtöttem ide az olvasónaplómat, amely egy kicsit más, mint a fősodor, amin a legtöbbek a fantasyt értik. Egzotikusabb, kevésbé ismert kultúrák folklór- ill. mítoszkincsét dolgozzák fel, mint az angolszász regények többsége, ráadásul olvasmányosak, emészthetőek, szórakoztatóak.

 

Részlet Naomi Novik Rengetegének brit borítójából (forrás)

Egy kis retró fanfiction

 Edgar Allan Poe: Sir Arthur Gordon Pym, a tengerész

William Turner: Hajótörés (1805)

Régen vettem már a kezembe Poe-tól bármit is, pedig boldogult csikókoromban mindennapos program volt.  A közelmúltban azonban újra elővettem, és elhatároztam, hogy a Pym mellé  programra tűzöm két "testvérét" is. Szinte már elfelejtettem, mennyire aprólékosak is Poe leírásai... Persze, a mai embernek, aki a képek világában él, ez a részletesség túlzásnak tűnik, de annak idején, amikor nem volt tévé, internet és minden elérhető felületen óriásplakát, még másképpen kellett aktiválni az ember fantáziáját, főleg, ha az ismeretlenről olvasott. Másrészt viszont külön érdekes ez a részletezés annak fényében, hogy a narrátor többször is hangsúlyozza, mennyire akadályoztatva van a memóriája: bujkálás, ájulások, éhezés, érzelmi sokkok és számos egyéb tényező befolyásolja. A történet jelentős részében nem hiteles tanúja a történéseknek, így hiteles elbeszélővé sem válhat. Szavai mégis már-már mániákus precizitással festik le az eseményeket, bár gyakran jelzi, hogy nem volt megfelelő állapotban.