"Ez a lány... én mondom, egyszer még a sírba visz."

"Talán tényleg ő volt a halál. Úgy értem, jó lenne, ha a halál tényleg valaki lenne, nem semmi, nem fájdalom, nem sötétség. És igazán jó lenne, ha a halál valaki olyan lenne, mint Didi. Vicces, barátságos, szép. És talán egy egész kicsit őrült." (141. oldal)

Fantasztikus volt visszacsöppenni Gaiman fejébe. Továbbra is úgy érzem, hogy élete legfontosabb munkája a Sandman-univerzum, melynek egy kevéssé ismert, de annál jobb darabja ez a kötet, összegyűjtve a Halálról szóló történeteket. Talán ő az a figura, aki a legjobban beépült a köztudatba a Sandman-képregényekből: egy Mary Poppins rajongó, kedves gót lány, aki szembemegy a korábbi, megkövesedett halálábrázolásokkal: kasza helyett legfeljebb cilindere és ernyője van, huncutul mosolyog a csontvázvigyor helyett, bohókásan ugrándozik, és amikor kell, megértően hallgat mindenkit. Gaiman a következőt írta róla a Gondolatok a mítoszokról című szövegében: „leveleket kezdtem kapni olvasóktól, akik az én Halál karakteremet használták arra, hogy feldolgozzák szeretteik egyikének halálát, egy feleségét, egy élettársét, egy anyáét, egy gyermekét.” A Gaiman által megalkotott Halál-figura valóban megnyugtató alternatívának tűnik, mert infantilis-bohóckodós viselkedése ellenére sem válik ostobává; nagyon is komolyan veszi az életet, és felhívja a figyelmet annak tünékenységére és értékére.

Számomra az egész Sandman-univerzum nagyon személyes ügy, Halál pedig különösen az: mi lehetne személyesebb dolog az álomnál és a halálnál? Ezért is szeretem, hogy ebben a képregényben olyan heterogén a vizualitás: sok-sok rajzoló kipróbálhatta magát a sorozatban, és mindannyian formálták egy kicsit. Ez a változatosság érhető tetten ebben a válogatásban is - úgysem lehetne kőbe vésni, milyen a Halál. Csemegének a kötet végére bekerült egy galéria is, válogatott rajzokkal sok különböző alkotótól, élmény böngészni benne.

De nézzük, mi minden van ebben a különleges és gyönyörű kötetben! Az első két történet (Szárnyainak suhogása, Álarc) már megjelent magyarul is, az első illetve a harmadik Sandman-kötetben (Prelűdök és noktürnök, Álomország). A Szárnyainak suhogása volt az első olyan rész, ahol Halál feltűnik a sorozatban: az ikonikus galambetető-jelenetben elbeszélget öccsével, Morpheusszal. Az Álarcban pedig Urania Blackwellel társalog, aki már nagyon vágyik a halálra. Úgy tűnik, Halál nagyon szeret beszélgetni, és nagyon szeret hallgatni is. Megértő és türelmes, találkozásukkor igyekszik megnyugtatni az embereket, mint egy kedves barát. A Téli mese című rövidke történetből pedig az is kiderül, honnan ez az empátia: Halál, hogy jobban megérthesse az embereket, százévente egy napot élőként tölt el közöttük. Egy ilyen nap eseményeit meséli el Gaiman Az élet mindig drága című, már nagyobb terjedelmű történetében, amely lazán összefügg a másik hosszabb, Egy teljes élet című történettel. Az előbbiben Halál egy furcsa, de kedves lányként hozza a formáját a folklórelemekkel dúsított kulisszák között, utóbbiban viszont már kevesebbet szerepel. Az Egy teljes élet egyik legfontosabb motívuma az alku, ami egyébként több helyen is előjön a Sandman-sorozatban. Ez a rész egy párkapcsolat történetét meséli el, és az álmok is szerephez jutnak benne. A kettőt egy pároldalas szösszenet választja el egymástól, A kerék, amely az élet értelmén elmélkedik egy öngyilkosjelölt szemszögéből, aki válaszokat akar Istentől - vagy a Haláltól. Az utolsó, Halál és Velence című történetben pedig egy időn kívül rekedt, Halált kicselezni próbáló bálba nyerhetünk bepillantást. Extraként, mindezek és a Galéria után pedig Dave McKean rajzainak tolmácsolásában elolvashatjuk a Halál üzenete az életrőlt, amely egy szexuális felvilágosító képregény, pontosabban az AIDS veszélyeivel foglalkozó, ismeretterjesztő képregény. Ironikus, de testhezálló, hogy éppen Halál oktassa a fiatalokat erről a témáról.

Gaiman történetei választ keresnek, és a maguk meghitt és barátságos módján adnak is az emberiség egyik legrégebbi és legfélelmetesebb kérdésére: mi a halál? A legtöbb embernek időről időre eszébe jut, hogy milyen lesz, mi lesz utána, mi lett a szeretteivel, hiszen a legnyugtalanítóbb dolog az ismeretlen. Ennél fogva a halál témája tabu, nehéz beszélni róla, pedig mindenkit érdekel. Gaiman figurája megnyugtató, sőt szerethető, így nem csoda, hogy ennyire kedveltté vált, és új nyelvet adott a halálról való párbeszédhez. Csak remélni tudom, hogy a jövőben a teljes Sandman-sorozat megjelenhet majd magyarul is, a Halálhoz hasonló formátumú kiadásban.