Hogyan lehet egy majd' hétszáz oldalas történet sűrű? (Hát így.)
Craig Thompson Habibi című, Eisner-díjas munkája annyi mindenről szól, hogy nem
győzöm emészteni. Dodola és Zam érzelmekkel teli történetét beszéli el, akik egy rabszolgakereskedőnél találkoznak - Dodola, aki maga is gyermek még, magához veszi és megmenti a kis Zamet. Sajátjaként kezdi nevelni, és mindent megtesz, hogy a lehetőségekhez képest boldog és gondtalan gyerekkora legyen, sose kelljen nélkülöznie és ne kerülhessen ismét rabszolgatartók kezébe. Még a testét is feláldozza, hogy legyen mit enniük, de a dolgok egyszer csak kicsúsznak a kezei közül, és szétválasztják őket... De hagyjuk a történetmesélést Thompsonra. Kedvcsinálónak nézzük meg inkább, miről szól a könyv!
Először is, ez a képregény a történetekről szól.
Manapság,
amikor egyre többet cikkeznek és beszélnek arról, mennyire fontos egy
gyereknek az esti mese, ez a képregény gyakorlati tankönyv is lehetne. A
két főszereplő életét mesék, történetek mentén ismerhetjük meg (ezeknek
a többségét Dodola meséli Zamnek). Ezek a történetek - amellett, hogy a
kulturális identitást erősen meghatározzák, hiszen nagyrészt a Korán
történeteiről van szó - mankót nyújtanak a hétköznapokhoz, és erősítik a
köteléket a két szereplő között. Mintául szolgálnak, támaszt nyújtanak,
biztonságos, meghitt légkört teremtenek. Dodola rengeteget mesél a
magához vett kisfiúnak, így tanítja meg mindenre - a túléléshez
kapcsolódó, praktikus ismeretekhez, sőt az írásjelekhez is kötődik
egy-egy történet. Ahogy a fiúcska cseperedik, úgy lesznek ezek a
történetek is egyre komplexebbek és célzottabbak, s úgy fejlesztik Zam
tudását és empatikus készségeit. Később pedig a remény életben
tartásának és a szabadság megélésének eszközeivé válnak, Dodolát többször húzzák ki szorult helyzetéből.
Másodszor, ez a képregény a szeretetről szól.
Vagy
írhatnám azt is, hogy a szerelemről. Az angol love kifejezés itt
szerencsésebb volna, hiszen egy alakban jelenti mindkettőt. A 'habibi'
kifejezés a szeretett személyt jelenti, magyarul kb. 'kedvesem' (my
beloved) - a jelentést egyébként Thompson szépen elmagyarázza a kötet
végén, allegorikus értelmet társítva a kalligrafikus szóképhez is. De a
filológián túl végigkövethetjük két ember egymás iránti érzéseinek
fejlődését, s ennek a kapcsolatnak az egyik érdekessége, hogy hiányzik
belőle a szex (pedig a történet egyébként tömve van vele), és ugyanakkor
mégsem hiányzik. Ebben a kapcsolatban megvan az anya-gyermek viszony, a
testvéri viszony, a bajtársiasság (hiszen ki vannak szolgáltatva
egymásnak), és bizony a szerelem is. A szex viszont egészen más
kontextusban jelenik meg - fizetőeszközként, egyszerű tranzakcióként;
terrorként, a hatalmi viszonyok leképezéseként; bűnös, irányíthatatlan
vágyként. A testiség más formái azonban helyet kapnak Dodola és Zam
viszonyában is (ölelkezés, együtt fürdés vagy alvás).
Harmadszor, ez a képregény remek ko(ó)rkép.
Amikor
a kezembe vettem, nem sokat tudtam róla, így azt sem, mikor játszódik a
történet. Eleinte nem is nagyon lehet belőni, kicsit időtlennek hat,
majd szépen lassan leesett, hogy itt egy nagyjából kortárs történetről
van szó - és ettől csak még megrázóbb lett számomra az egész. A sztori
ugyanis ott kezdődik, hogy a gyermek Dodolát a szülei eladják
feleségnek, majd nem sokkal később ismét árucikként látjuk viszont. És
megint, és megint, más-más módokon válik tárggyá, árucikké, miközben
foggal-körömmel próbál ragaszkodni a szabadság morzsáihoz. A
rabszolgaság kontextusában a testi problémák, a test 'értékcsökkenése' a
betegségek vagy a terhesség kapcsán egészen más jelentést nyernek, mint
egy szimpla testképzavar, hiszen az egyetlen fizetőeszköz, a
létfenntartás eszköze rongálódik meg. Mindezzel párhuzamosan
kibontakozik egy másik történet is: az emberi mohóság és felelőtlenség
miatti vízhiány és az óriási, mérgező szeméthalmok jelzik, hogy nem csak
a nők testét, de az anyaföld testét is kihasználják és meggyalázzák.
Mégis lehetséges az élet ezek között a sérült kulisszák között is, ha
nem is egyszerű megtalálni az épen maradt, titkos kis zugokat (értsük
ezt a testre vagy az élőhelyre egyaránt).
És végül, a horror vacui.
Ahogy
már az elején mondtam, ez a képregény rettentő sűrű, mind
mondanivalójában, mind pedig képileg. Sok olyan téma merül fel benne,
amiről még nem ejtettem szót (és talán észre sem vettem mindent elsőre).
Azonban fontosnak tartom még kiemelni, mennyire alapos volt Thompson a
rajzolás tekintetében: látszik, hogy aprólékos kutatómunka előzte meg a
képregény elkészítését. Az iszlám kultúra motívumkincsét nemcsak
dekorációként, hanem kompozíciós elemként használja fel, folyamatosan
reflektálva a Korán szövegeire, a kalligrafikus jelekre vagy a
jellegzetes díszítőmotívumok szimbolikájára. Nagyot markolt, de ügyesen
tette. A Blankets után először itt is egy személyesebb hangvételű
történetet vártam, (amit részben meg is kaptam,) de a Habibi sokkal
nagyobb ívű olvasmány. A rajzok letagadhatatlanul thompsonosak,
ugyanakkor szervesen beépítik az arab művészet jellegzetességeit is,
ezzel is tágítva a történet kereteit.
Csak
ajánlani tudom mindenkinek a Habibi elolvasását, én nagyon élveztem,
és még sokszor elő fogom venni. Vannak benne kicsit melodramatikus
részek, de egy kis érzelem még senkinek sem ártott meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése